Thursday, 4 April 2013

Jamie Bloody Mary kagylója

Senki sem próféta a saját hazájában... Jamie Oliver igazán megosztó figura itt Nagy-Britanniában, vagy szeretik, vagy nagyon nem az idevalósiak. Én őszinten tisztelem munkasságáért, rám nagy hatással volt a TED-en mondott beszéde, és ideát jelentősen sikerült megreformálnia az iskolai étkeztetést, ahol a szülők nem dobálták meg csipsszel. Szerény véleményem szerint igencsak nagy szerepe van abban, hogy újra divatossá tette a brit konyhát, ami a közhiedelemmel szemben nagyon finom és laktató tud lenni, s ennek ékes bizonyítéka Jamie kis utcai étterme a Union Jack a Covent Garden kellős közepén.

Ott ettem először a Bloody Mary kagylót, és annyira rákattantam, hogy úgy döntöttem, hogy otthon is kipróbálom a receptet. Azóta személyes kedvencemmé vált, és kéthavonta egyszer biztos asztalra kerül. (A recept Jamie 30 perces szakácskönyvében is megtalálható)

A hozzávalók:
  • 300 ml  paszírozott paradicsom
  • 1 ek. Worcestershire-szósz 
  • 3 ek. torma (én többet szoktam tenni mert egyszerűen imádom a torma ízet) 
  • 1 csilipaprika
  • 1/2 zellerszál
  • 4 fokhagymagerezd
  • egy feles vodka 
  • 1 citrom héja 
  • 2 kg kagyló 
  • petrezselyem


Ha friss kagylót használunk, akkor jól mossuk meg őket,  szakállazzuk le, ha esetleg van nyitott egyed közöttük, tőle egy szép mozdulattal szabaduljunk meg. Ha előkészített kagylót használunk, akkor ez a lépés kihagyható. Jellemzően este szokott rámjönni a kagylóehetnék, amikor a halas már rég zárva, de ezért jó fogyasztói társadalomban élni, mert ilyenkor megejtek egy vargabetűt a Waitrose fele hazamenet, és ezzel garantált is a mennyei vacsora.

Szóval, ha megvan a kagyló,  akkor a következő lépés, hogy passzírozott paradicsomot, a worchestershire szószt és a tormát összekeverjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott csilipaprikát, és a felaprított zellerszálakat, a tört fokhagymát, a vodkát, tabascot,  sózzuk, borsozzuk.

Tegyük a kagylókat egy lábosba, majd öntsük rá a bloody mary szószt, jól rázzuk össze. Addig főzzük, amíg a kagylók kinyílnak, majd a végén vegyük ki a kagylókat, és forraljuk át a kagylólevet, hogy besűrűsödjön.

A kagylókra öntve tálaljuk, gyenge fiatal vörösbor vagy rosebor megy hozzá.


Jó étvágyat!

Monday, 1 April 2013

Anyukám ’híres méteres kalács’ receptje

Azt gondolom, hogy mindenkinek van olyan kedvenc családi receptje, amire mindig szívesen gondol vissza. Nekem ezek közül az egyik anyukám méteres kalácsa. Számtalanszor készítette, vagy készítettük együtt… Hosszú évek alatt sokszor segített nővérem és apukám is, mindenki hozzátett valamit, amitől igazán finom lett. Most is együtt készítettük egy csipet szeretettel a Húsvéti ünnepekre. J Ez a süti olyan, amelyen a legjobb kalálkában dolgozni. Egyrészt ilyenkor sokkal gyorsabban elkészülhetünk, másrészt nagyon értékes és szívmelengető történetek kerülnek elő a családi sztorijainkból.

Hozzávalók:

a tésztához:
4 tojás
1dl olaj
1 dl meleg víz
26 dkg liszt
¾ csomag sütőpor
20 dkg édesítőpor (glukonon)
a kakaós tésztához:
2 ek kakaó – kb 2 dkg kakaó, 2 ek meleg víz és 2 ek olaj

a krémhez:
1 csomag puncs pudingpor (főzhető)
2 dl tej
20 dkg margarin
15 dkg édesítőpor (glukonon)
a csoki öntethez:
7ek kakaó
7dkg margarin
5dkg édesítőpor glukonon
1 dl víz 

Méteres kalács


Anyukám 30 éves méteres kalács receptje

Elkészítés:

A 4 tojás sárgáját az édesítőporral habosra keverjük, közben hozzáadunk kanalanként 1 dl olajat és 1dl vizet. Ehhez a masszához hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és nagyon óvatosan belekeverjük a 4 tojás keménnyé vert habját.
Ezek után kettéválasztjuk a tésztát, a felét kivajazott-lisztezett őzgerincformába öntjük. A tészta másik feléhez 2ek kakaóból, 2ek meleg vízből és 2ek olajból készült masszát keverünk. A kakaós tésztát is őzgerince tesszük és kisütjük mindkettőt. 5 percig 200fokos előmelegített sütőbe, majd a fehéret még 30 percig 175 fokon, a kakaósat még kb 35 percig.

Készülnek a sütik az őzgerncben

A krémhez:
15 dkg édesítőport kikeverünk 20dkg margarinnal. Valamint felfőzünk egy csomag pudingport 2dl tejben. Majd alaposan keverjük össze az ízesített margarint a kihűlt pudinggal.
Ha a sütemény kisült, kiborítjuk és a gerinc mentén felszeleteljük, majd a krémünkkel a színeket váltogatva összeragasztjuk.

Készül a krém

A végén mázt készítünk a sütire.
A kakaót, az édesítőporral, kevés vízzel felfőzzük. A tűzről levéve margarint keverünk bele. Ezzel leöntjük a rúd süteményünket. Tároljuk hűtőben, amíg megdermed. Tálaláskor szeleteljük ferdén!

Elkészítési idő: kb 1,5-2 óra
1 (kb fél centis) szelet tartalma: 16g/CH.
-a-

Monday, 18 March 2013

Csirkecsíkok sörbundában wokban pirított zöldségekkel


Hozzávalók:

30 dkg csirkemell
sörtészta:
2 dl sör
2 tojás
liszt
só, bors, kakukkfű

zöldségek:
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 szál újhagyma
1 db piros kaliforniai paprika
2 szál répa
só, bors

Elkészítés:

A zöldségeket megtisztítjuk és nagyobb darabokra aprítjuk, mivel wokban készítjük el és szeretnénk, hogy elkészítés után egy kicsit rest maradjon. Füstölésig hevítjük a wokot, beleöntjük az olajat, majd a következő sorrenden belerakjuk a zöldségeket: hagyma, répa, fokhagyma. A zöldségeket folyamatos mozgatás mellett lepirítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy kis alaplevet öntünk hozzá, melyet elpárologtatunk, majd hozzá adjuk a kaliforniai paprikát és tovább pároljuk a zöldségeket. A legvégén hozzáadjuk az újhagymát, mellyel már csak átforgatjuk és kész.

Csirkecsíkok sörtésztában
A sörtészta elkészítése egyszerű, egy keverő edénybe felütünk két tojást, majd habverő segítségével összekeverjük, sózzuk, borsozzuk és egy csipetnyi szárított kakukkfüvet adunk hozzá. A következő lépésben a sört beleöntjük, összekeverjük a tojással, majd hozzáadjuk a lisztet, melyet addig keverünk, amíg egy tejföl sűrűségű masszát kapunk. Félretesszük pihentetni.
A csirkemellet előkészítjük, hosszában csíkokat vágunk le. Felforrósítjuk a serpenyőt és benne az olajat. A félretett sörtésztát elővesszük és újból átkeverjük, majd a csirkemell csíkokat lisztbe forgatjuk és ezek után mártjuk bele a sörtésztába, majd a felhevített olajban kisütjük.

A zöldségekkel tálaljuk. 

Tipp: a megmaradt sörtésztánkból készíthetünk nagyon finom sült hagymakarikákat is.

Bodi

Sunday, 17 March 2013

Sertésragu leves zöldborsóval


Hozzávalók:

60 dkg malaccomb
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 db TV paprika
1 db paradicsom
30 dkg zöldborsó
¼ zeller gumó
2 szál sárgarépa
1 szál petrezselyem gyökér
4 dl tejfől
só, bors, fűszerpaprika, őrölt kömény, petrezselyem, kapor

A zöldségeket megtisztítjuk, kockára vágjuk, a vöröshagymát és a fokhagymát apróbb kockákra. Sikerült friss malaccombot beszerezni, melyben még csont is volt. A csontot elválasztjuk a hústól és a húst apró kockákra vágjuk, kisebbekre, mint a pörkölt esetében. A csontot felhasználjuk a leves főzésekor.

Egy lábosban olajat hevítünk, majd belerakjuk a vöröshagymát és üvegesre pirítjuk, fűszerezzük borssal és őrölt köménnyel. A következő lépésben a húst helyezzük a lábosba, lepirítjuk a hagymán, majd ha elfehéredett megsózzuk, hogy kieressze a víztartalmát. Lefedjük a lábost és a húst zsírjára visszapirítjuk. Ha zsírjára pirult hozzáadjuk a TV paprikát, fokhagymát és átfuttatjuk, majd hozzáadunk egy evőkanálnyi fűszerpaprikát, kicsit átkeverjük, majd felöntjük egy kevés alaplével. Ezek után adjuk hozzá a paradicsomot, majd újból lefedjük a lábost és közepes lángon időnkénti kevergetés mellett a levet visszapároljuk. Hozzáadjuk a gyökér zöldségeket és ugyanazt csináljuk, mint az előbbi műveletnél (alaplé, majd a levet visszapároljuk). A következő lépésben hozzáadjuk a zöldborsót egy kicsit átkeverjük, hogy átvegye a hőt, majd felöntjük 1,5 liter alaplével, és készre főzzük a levesünket.

Sertésragu leves zöldborsóval

Amikor a zöldségek és a hús is megpuhultak dúsítjuk tejföllel a következőképpen. Öntsük a tejfölt egy keverő edénybe és keverjük ki habverő segítségével aprított petrezselyemmel és kaporral, majd alkalmazzuk a hő kiegyenlítést és keverjük a levesünkhöz és forraljuk fel.

Gyufametélt tésztával tálaljuk.   
Bodi

Mandulás finomság

Hozzávalók: (15 szelethez)


4 tojás
9 dkg mandula
9 dkg kesudió
2 ek zsemlemorzsa
10 dkg vaj
5 dkg édesítőpor
vanília puding, fél liter tej és 7db édesítőbogyó az öntethez

Mandulás finomság

Elkészítés:

Válasszuk ketté a tojás sárgáját a fehérjétől két edénybe. Felaprítjuk a mandulát és a kesudiót mozsárban vagy késsel. Közben megolvasztjuk a vajat, majd egy kicsit visszahűtjük. A felaprított finomságot a tojássárgájához adjuk, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, a fele édesítőport és összekeverjük. A masszához hozzáadunk 1 ek zsemlemorzsát, hogy tészta sűrűségű legyen.
Majd 2,5dkg édesítőporral felverjük a tojás fehérjét. Óvatosan keverjük a habbá felvert fehérjét a masszához. Öntsük kivajazott, morzsával megszórt sütőedénybe a masszát, és süssük 160 fokos előmelegített sütőben kb 25 percig. Ízlés szerint kínálhatjuk pudinggal, vagy csoki szósszal.

Tipp: Cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak kifejezetten ajánlott ez a süti, ugyanis lisztet nem tartalmaz, emiatt nagyon barátságos a szénhidrát tartalma.

1 szelet tartalma 5g/szénhidrát


Eredmény: 


Az elkészült mandulás finomság


Sunday, 3 March 2013

Almás és káposztás rétes


… úgy kezdődött, hogy a boltban nem tudtam ellenállni egy csomag réteslapnak. Mindig azt gondoltam, hogy a réteslapokat nem egyszerű mutatvány elkészíteni, és az igazi titkos recepteket nagymamáinknál, anyukáinknál és a Normafánál található rétesezőnél találhatjuk.
Nyilván egyszerűbb dolgom volt a már elkészített tésztával. Fontos, hogy a tészta cukormentes és a szénhidráttartalom is fel van tüntetve a csomagoláson, ami nagyon nagy könnyebbséget jelent a végén, a számolásnál.

Hozzávalók a káposzta töltelékhez
1 kisebb fej káposzta (500g)
olaj
bors
só
6 db édesítőbogyó
Hozzávalók az alma töltelékhez
7 közepes alma (700g)
fahéj
15db édesítőbogyó

Elkészítés:
A töltelékhez: A káposztát apróra vágjuk. Az olajat felhevítjük, rátesszük a káposztát, megsózzuk. Így elkezdjük párolni. Mikor a saját levét elpárologta borsot adunk hozzá. Felöntjük egy kevés vízzel, hozzáadjuk az édesítőt és lefedjük, fedő alatt pároljuk tovább, néha megkeverjük, és kis tűzön kellemes barnára pirítjuk.
Az almát meghámozzuk és lereszeljük, majd a fahéjjal fűszerezzük, 15 bogyót kanállal összetörünk, rászórjuk az almára. 10-15 percig főzzük, ne várjuk meg amíg kiereszti teljesen a saját levét.
A tészta: Az én csomagomban 8 db lap volt, ez négy rétes elkészítéséhez elegendő, mivel két lapot használunk egy rúd elkészítéséhez. A tésztalapokkal ne bűvészkedjünk sokáig, mivel könnyen törik, egy konyharuhára kiterítünk két lapot a tetejét vékonyan olajjal bekenjük, majd egy csíkban ráhalmozzuk a töltelékünket (jelen esetben az almát és a káposztát). Majd lassan a konyharuha segítségével feltekerjük a rétesünket. A végén a tetejét bekenjük olajjal, vagy tejfölös olajjal. Én az utóbbit választottam, mivel így nagyon szép lesz a rétesünk. 200 fokos előmelegített sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.


Az elkészült rétesek :-)

Szénhidrát tartalom: (10db almás és 10 db káposztás rétes esetén)
almás: 9,3 g/CH
káposztás: 7,4 g/CH

Sunday, 17 February 2013

Sokbabos chilli


Előző héten még javában tombolt a tél a szigeten, s ráadásul kellemetlen szél is párosult hozza, s ilyenkor mindennel jobban kívánom a csípős ételeket.
S ha csípős, akkor kapásból egy jófajta csili jut az ember eszébe. Csakhogy én már egy ideje nem eszem vörös húst ha nem muszáj, így kis internetes kutatást követően találtam rá a hárombabos csili receptjére.
Persze ezt is egy kicsit a saját képemre formáltam, lentebb az én variációm.

Hozzávalók:
  • 1 pirospaprika
  • 300 g száraz bab keverék, (tarka, vörös és fehérbab)
  • 400 g babkonzerv
  • 400 g aprított paradicsomkonzerv
  • 1 pritamin paprika
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 ek csili
  • 1 ek tört csili paprika
  • 1 liter erőleves kockából
  • tortilla



Elkészítés:
A szárazbabot egy nappal korábban beáztattam. Elkövettem azt a hibát, hogy nem válogattam szét a fehér és a fekete babot, így az éjszaka leple alatt a fekete bab szépen bűvkörébe vonta a fehéret, s szép kis világoskék bab lett az eredménye. De nem a színe alapján ítéltessen meg a bab, nemde?
Felaprítottam a vöröshagymát, és a paprikát is, majd egymást követően lepirítottam mindkettőt,
Ekkor következett a szárazbab. Összeforgattam a hagymával, és a paprikával, fantasztikus színkombinációt alkotott a serpenyőben. Majd hozzáadtam a levest, hadd főjenek levükben a babok, sóztam, borsoztam.
Amikor már puhák a babok, s elkezdett a leves elfőni, hozzáadom a csiliket, majd a konzervbabot és a paradicsomot, még kb.10 percig főztem.
Tortillába töltöttem, majd tejföllel, s sajttal a tetején felszolgáltam.


Tipp: Ha túl csípősre sikerül a csili, akkor kis cukor hozzáadásával el tudjuk venni az erejét (nem kell attól tartani, hogy édes lesz az étel).