Wednesday, 5 June 2013

Rebarbarás ricottaszelet

Húgom egyik mesterműve Nigella rebarbarás sütije, s mivel a minap csak a facebookon keresztül "kóstolhattam" meg, ez arra inspirált, hogy  süssek egyet magamnak.

Ez a hét diabétesz hét, ezert idén is úgy határoztam, hogy teszek a ügy érdekében valamit. A tervem az, hogy 100 nap alatt 1 millió lépést teszek meg (ami a napi átlagom kétszerese), és ezen időszak alatt egy kis pénzmagot gyűjtsek az egyik itteni cukorbeteg alapítvány javára.

Ha pedig pénzgyűjtés, akkor széles kőrben elfogadott az a munkahelyen, hogy az ember hoz be valami sütit, és a kollégáknak értékesíti, a pénz pedig az ügy javára megy. Mivel én cukorbetegek javára gyűjtők visszás lenne cukros sütit értékesíteni, ezert az alábbi receptet próbáltam ki, szerintem nagyon jól sikerült, így a héten ez kerül majd az asztalra.

Hozzávalók (4 személyre):
  • 250g ricotta 
  • 2 ek. tejföl
  • 2 nagy tojás
  • 3 ek. liszt
  • Stevia-por (125 g cukornak megfelelő mennyiséget merjünk ki a merőedényben, glukononnal helyettesíthető)
  • 4-5 szár rebarbara
  • 1 narancs
Melegítsük elő a sütőt 130 fokra. Először készítsük elő a rebarbarát. Tisztítsuk meg, majd vágjuk egyforma darabokra, és helyezzük a rebarbara darabokat egy jénai tálba úgy, hogy egy rétegben elférjenek.  Reszeljük rá egy narancs héját, majd fasarjuk ki a narancs levet, ízlés szerint édesítsük, majd öntsük rá a levet a rebarbarára, s fel órán keresztül süssük.
Ha kész, tekerjük fel a sütőt 180 fokra.
Eközben készítsük el a ricottás masszát. Tegyük a ricottát  egy edénybe, és verjük habosra, majd adjuk hozzá a tejfölt.  Válasszuk szét a tojásokat, és a tojás sárgáját az édesítőszer felével keverjük a masszához, s lassan kanalazzuk hozzá a lisztet. Egy külön tálban verjük kemény habbá a tojásfehérjét az édesítőszer másik felével, (úgy, hogy a fejünk föle emelve a hab ne essen ki), s lassan keverjük hozzá a masszához. 180 fokra előmelegített sütőben 35 percig süssük.
Várjuk meg amíg kihűl mielőtt felszeleteljük (kicsit össze fog esni, de az nem baj), s jól pakoljuk meg rebarbarával.


Monday, 27 May 2013

Tavaszi kedvenc

Édesanyám salátája. Első emlékeim róla "hatalmas" panelkonyhánk ma már retrónak számító piros műbőr sarokgarnitúráján ülve születettek. Imádom,mert minden benne van, ami tavasz, és nagyon könnyen elkészíthető. S mert ideát megint 15 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, ez került tegnap az asztalra.

Hozzávalók:
1 csokor hónapos retek
1 csokor újhagyma
3 keménytojás
egy pohár joghurt
majonéz


Amíg a tojás fő, tisztítsuk meg a retket és az újhagymát, majd szeleteljük bele egy tálba, az egész újhagymát használjuk fel, ne csak a fehér részeket.

Ha kész a tojás, hideg vízzel hűtsük le, majd szeletjük fel, majd joghurt és majonéz kíséretében keverjük bele  a tálba.

Kész is a salátánk, ami önmagában, vagy a hétvégi rántott csirke társaságában  fogyasztható.



Jó  étvágyat!

Tuesday, 7 May 2013

Spárga és pesto lepény

A brit spárgaszezon április 21-n kezdődött. Hogy miért pont 21-n arra nem sikerült rájönnöm a spárga hivatalos honlapjáról, mindenesetre a zöldségesem jóvoltából sikerült szert tennem egy csokornyira, így ma este miután hazagyalogoltam gyorsan összedobtam egy kis spárgás lepényt.

Elkészítése pofonegyszerű, ami kell hozza:
  • 300 g félkész leveles tészta 
  • 500 g spárga
  • 100 ml sovány tejföl
  • 3 ek. zöld pesto
  • fenyőmag
  • 75g reszelt parenyica sajt vagy parmezán
  • 1 tojás
A levelestésztát kinyújtjuk, majd 6 egyforma szeletre vágjuk, és felhajtogatjuk a szeleit.
A sütőt 180 fokra állítjuk (légkeveréses), majd forró lobogó vízben 1 perc alatt puhára főzzük a spárgákat.

Keverjük össze a tejfölt a sajttal és pestoval, töltsük meg a kis csomagokat a masszával, díszítsük spárgával és pirított fenyőmaggal. A tésztát kenjük meg tojással, majd süssük a lepényeket 15-20 percig, s mar kész is a könnyű, vacsoránk, reggelink,  tízóraink, stb.

Sparga és pesto lepény

Friday, 3 May 2013

Brokkoli és stilton leves

Ideát visszahűlt tavasziasra az idő  (piszkosul élvezem, olyan, mint gyerekkoromban volt a tavasz, amikor az iskolába menet még hideg volt, de délben már csak pólóban rohangáltunk az udvaron.
Szóval végre jó  idő van és így szombaton végre valahára elmentem túrázni  A megtett 18 km ugyan nem sok, (Aveburyben voltam, ami Stonehengehez hasonló építmény, s szinten a világörökség része) ellenben elég volt ahhoz, hogy ne legyen kedvem hosszan konyhatündérkedni vasárnap.
Így egy brit klasszikushoz fordultam, miután felmértem a hűtő tartalmát.

Három alapleves van ebben a szigetországban  a póréhagyma és krumplileves, a répa  és korianderleves, valamint a brokkoli és stilton leves és ez utóbbi került vasárnap az asztalra.

Hozzávalók:
  • 1 fej brokkoli
  • 1 nagy krumpli
  • 1  fej hagyma
  • 1 l húsleves
  • 140 g stilton vagy alternatív kéksajt
Amíg nem ettem stiltont, nem kedveltem a kéksajtot, de van valami csodálatos ebben a krémes  penészes brit sajtban.
Nagyon finom önmagában, vagy pirítósra kenve, de ebben a levesben is kiválóan remekel.
Pofonegyszerű a leves elkészítése  és a "vegyünk egy hagymát" kezdet itt is ismerősen fog csengeni. Pirítsuk le a hagymát  majd adjuk hozzá a kockára vágott krumplit és öntsük fel húslevessel.  Sózzuk  borsozzuk, (a bors nagyon nagyon kell ehhez a leveshez), majd 10 perc után adjuk  hozzá a rózsáira szedett brokkolit, és főzzük amíg megpuhulnak a zöldségek. Turmixoljuk le, majd morzsoljuk bele a krémlevesbe a sajtot, egyszer forgassuk át a tűzön, és már tálalhatjuk is.
A brokkoli és a sajt kombinációja nagyon jól megy dióhoz és mandulához, ezert én egy kis mandulával tálaltam fel a levest.
Manna.










Wednesday, 1 May 2013

Almás zabfalat bazsalikomos citrom fagyival

A közvetlen közelemben valaki nagyon szereti a citrom fagyit, ezért úgy döntöttem, hogy meglepem vele. Én eddig annyira nem kedveltem, de azt hiszem most sikerült megszeretnem! :-)

Az almás zabfalat receptet pedig apukámtól kaptam, aki nyugdíjazása után megtanult sütni-főzni! Nagyon büszke vagyok rá, mert bebizonyította, hogy soha semmihez sincs késő...

Citrom fagyi:
  • 2db citrom kifacsart leve és reszelt héja
  • 2dl joghurt
  • 2dl tejszín
  • 4dkg édesítőszer
  • 1 csipet szárított bazsalikom
  • 1 csipet ázsiai citromfű


Tegyük a citromlevet, a citrom héját, a fűszereket és az édesítőt turmixgépbe, dolgozzuk össze 1 percig. Majd adjuk hozzá a joghurtot és azzal is keverjük 1-2 percig, majd a végén sűrítsük a masszát a tejszínnel és keverjük habosra a fagyinkat. Tegyük műanyag dobozba és hűtsük le mélyhűtőben.
1 gombóc kb 6g/CH



Almás zabfalat:
  • 10 dkg zabpehely
  • 2db nagy reszelt alma
  • 1/2 sütőpor
  • 4 dkg édesítőszer
  • fűszerek: 1 tk.fahéj, 1tk. kakaópor
  • 1 tojás
  • Ha szükséges, akkor tejet, szójatej vagy almalevet öntsünk hozzá


Az összetevőket keverjük össze, olíva olajjal kikent muffin sütőben osszuk szét a masszát. Süssük előmelegített 180 fokos sütőben 12-15 percig. 
1 falat kb 20g/CH

-a-


Sunday, 28 April 2013

Roston sült csirkemell hagymalekvárral, petrezselymes újburgonyával és medvehagymás pesto-val

A következőkben leírt és megvalósult étel a bevásárlás alkalmával a szezonnak megfelelően kapható hozzávalók megpillantása és kiválasztása következtében alakította ki a végső formáját.  

Hozzávalók:

Roston sült csirkemell:
80 dkg csirkemell filé
Fűszerek: só, bors, őrölt kömény
napraforgó olaj a sütéshez

Hagymalekvár:

6 kisebb fej vöröshagyma
80 g vaj
1 evőkanál sötét szójaszósz
2 evőkanál cukor
1,5 dl száraz vörösbor
8 dl alaplé
Fűszerek: só, bors, gyömbér, ázsiai citromfű, chilli

Petrezselymes újburgonya:

80 dkg újburgonya
2 csokor petrezselyem
napraforgó olaj az összepirításhoz
Fűszerek: só, őrölt kömény

Medvehagymás pesto:

1 csokor medvehagyma
6 gerezd fokhagyma
2 csokor petrezselyem
2 dl extra szűz olívaolaj
2 kiskanál almaecet
Fűszerek: só, bors



A hagymalekvár és a petrezselymes burgonya előkészületeivel kezdjük az ételünk elkészítését. A hagymát tisztítsuk meg és csíkozzuk fel. Az újburgonyát alaposan mossuk meg, dörzsöljük le a felesleges héjfoszlányokat, közben egy edényben rakjunk fel sós vizet és forraljuk fel. Ha a víz felforrt rakjuk bele az újburgonyát és főzzük meg, de ne teljesen, mivel később még le fogjuk pirítani olajban, petrezselyem társaságában. Ha 85%-ban kész szűrjük le és rakjuk félre egy tálban a végső felhasználásig.
A hagymának egy edényben olvasszunk 50 g vajat, majd ha felhabzik, rakjuk bele a felcsíkozott vöröshagymát, forgassuk át, majd sózzuk egy kicsit, fedjük le és időnként keverjük meg. Ezt a folyamatot közepes erősségű energián végezzük, melyet addig kell folytatni, míg a hagyma a lábosban karamellizálódik. Közben vágjuk fel a chillit és adjuk a karamellizálódott hagymához és forgassuk át. Öntsük fel a száraz vörösborral, majd az energiát tekerjük fel maximumra, közben adjuk hozzá a sötét szójaszót és az elegyet forraljuk el, majd fűszerezzük borssal, gyömbérrel és ázsiai citromfűvel, keverjük át. Fokozatosan adjunk hozzá alaplevet, fedjük le és vegyük vissza a tűzhelyet, lefedve pároljuk. Amikor zsírjára visszapirul, fokozatosan adjunk hozzá alaplevet. Ezt a folyamatot addig végezzük, míg az alaplevünk elfogy, közben adjuk hozzá a cukrot is. A végén keverjük hozzá a maradék vajunkat, hogy fényes legyen a hagymalekvárunk. A fokozatos fedő alatti párolással dúsulnak az ízek, így erőteljesebb és harmonikusabb is lesz egyben a szószunk.

A hagymalekvár készítése közben karikázzuk fel a félretett és kihűlt előfőzött újburgonyát. Aprítsuk fel a petrezselymet és rakjuk félre. Serpenyőben forrósítsunk olajat, majd pirítsuk le a felkarikázott újburgonyát, sózzuk és fűszerezzük őrölt köménnyel és a végén a serpenyőben forgassuk át a felaprított petrezselyemmel. A köretünk elkészítését két adagban végezzük.

A csirkemellet mossuk meg és távolítsuk el a felesleges részeket, valamint vágjuk le az úgynevezett szívét. Sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg egy kicsi őrölt köménnyel mind a két oldalát. Serpenyőben forrósítsunk egy kevés olajat, majd közepes energián pirítsuk meg a csirkemellünk mind két oldalát, hogy kérget kapjon, majd fejezzük be, vagy huzassuk át 180 fokos sütőben, hogy átsüljön, mivel az egész csirkemell elég vastag. Vegyük ki a sütőből és tálalásig pihentessük.

A befejező lépésként készítsük el a medvehagymás pestot, mossuk meg a medvehagymát, petrezselymet és távolítsuk el a szárakat. Pucoljuk meg a fokhagymát, nem kell felaprítani. A zöld hozzávalókat és a fokhagymát, valamint az olívaolajat, és az almaecetet egy csipet só és bors társaságában helyezzük aprítógépbe és aprítsuk fel, míg szósz állagot nem kapunk. Kóstoljuk meg, és ha kell ízesítsünk utána.

Tálalásnál a csirkemellből szeljünk szeleteket és locsoljuk meg a pihentetéskor kifolyó hús levével. A tányérra helyezzünk a hagymalekvárból és a pestoból is. Harmonikus íz elegyet kapunk a különböző állagok kombinációjával.  

Jó étvágyat kívánok!
Bodi

Sunday, 21 April 2013

Nápolyi spagetti padlizsános-cukkinis gombócokkal

Itt ülök a gép előtt, s bűvölöm a rendszert, hátha sikerül jegyet vennem a Glastonbury fesztiválra  Ugyanis ideát nem úgy van, mint otthon, hogy meghirdetik a jegyeket és még egy hónap múlva is lehet jegyet kapni, hanem van kb. egy 15 percnyi ablak, ami alatt az ember tárcsáz, és minden egyes internethez csatlakoztatott egységen csatlakozik, és imádkozik, hogy hátha....
Idén a Stones játszik, így nagyon nem bánnám, ha sikerülne jegyet venni, még próbálkozom.
S mivel  nem vagyok jó várakozásban, ezért gondoltam leírom gyorsan, hogy mi lesz nálam ma az ebéd, miközben a háttérben készül.
Abel & Coletól gyönyörű padlizsánt és cukkinit kaptam. (Ez a mondat is valahogy korral jár, sosem értettem gyerekként, hogy mit ért nagymamám az alatt, hogy gyönyörű ilyen olyan zöldséget kapott a piacon, most már tudom...). Illetve amióta kisütött a nap, azóta olasz ételekre vágyom, így született a húsmentes gombócos spagetti ötlete.

Hozzávalók a gombócokhoz:
  • 1 kis padlizsán 
  • 2 kis cukkini
  • 8 kis salottahagyma (ez lilahagymával helyettesíthető, ez volt épp otthon) 
  • 1 citrom leve
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 250 g friss zsemlemorzsa
  • Apróra vágott friss bazsalikom
A padlizsánt, cukkinit és a salottahagymát szeleteljük fel és egyengessük el egy olívaolajjal kikent tepsiben, 200 fokon (légkeveréses) előmelegített sütőben süssük 25-30 percig, amíg a padlizsán és cukkinidarabok megpuhulnak, megpirulnak. Ezután hagyjuk a masszát hűlni egy kicsit, turmixoljuk le, majd keverjük össze a zsemlemorzsával (itt a boltban friss zsemlemorzsát lehet kapni, ami még nem száraz, otthon egynapos zsemlékkel próbálkoznék a nem morzsálódós zsemlék közül, vagy esetleg egy fél bagettel), sózzuk  borsozzuk és formáljunk belőle kis gombócokat. S mivel  szenvedélyesen utálok olajban sütni, ezért visszatettem a gombócokat a sütőbe, és 20 perc alatt barnára sütöttem őket. A türelmetlenek, és akiket zavar, hogy a sütés miatt a gombóc egyik oldala lapos lesz olajban is kisüthetik a gombócokat. 

Amíg a gombócok sülnek, felteszem a spagettitésztát főni, én al dente szeretem. 

Carluccio szakácskönyvében láttam, hogy az egyszerű paradicsomszósz, amit csinálni szoktam valójában nápolyi származású, így készül: 

Hozzávalók: 
  • extra szűz olívaolaj
  • 0.5 kg érett paradicsom (én koktélparadicsomot használtam, mert egyelőre még annak van csak íze)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 bazsalikomlevél
A fokhagymát apróra szeleteljük, és megpirítjuk az olajban, vigyázzunk, ne kapjon oda, majd kevergetés mellett adjuk hozzá a nagyon apróra vágott paradicsomot. Sózzuk  borsozzuk. Ha elfőtt a felesleges folyadék adjuk hozzá a a bazsalikomot, a szósz felet helyezzük egy hőálló tálba, majd a lecsöpögtetett spagettit hempergessük meg a lábosban maradt szószban. Helyezzük a spagettit egy tálra  majd helyezzük rá a gombócokat és kanalazzunk rá egy kis paradicsomszószt (vagy sokat, mert én úgy szeretem) majd temessük az egészet tetemes mennyiségű parmezánsajt alá. 




Jó étvágyat! És Glastonbury-t idén is a BBC-n nézem :)